Hrutka Móni mesterpedagógus logó

foglalkozások

Iskola előkészítő

TSMT – Tervezett szenzoros, motoros tréning

ISKOLA ELŐKÉSZÍTŐ

24 évet óvodapedagógusként dolgoztam Budapesten, majd Vecsésen. Így tapasztalatból mondhatom, hogy minden gyermek életében nagy változást jelent az iskolába kerülés. Sajnos még mindig nagy a szakadék az óvoda és az iskola között. Az óvodában a közel 30 fős csoportokban hiába a sokféle foglalkozás, a gyerekek közül mindig akad olyan, aki gyors gondolkozású, és hamarabb tudja, bekiabálja a választ. Mivel a gyerekeknek különböző a gondolkodásra szánt idejük, ezért egy lassabb gondolkozású gyermek hátrányba kerül, ami részben csökkentheti a motivációját, részben pedig kudarcélményhez vezethet.

TSMT - Tervezett szenzoros, motoros tréning

Mi is az a TSMT?

Tervezett: Minden gyermeknek a vizsgálati eredményei alapján, egyéni szükségleteihez igazodva, tervezzük meg a tornasorát. Ezért a tornasor másnak át nem adható. Elérendő célokat tűzünk ki, apró lépésekre bontva tanítunk a terápia során.

Szenzoros: A gyerek fejlődése során különböző érzékleteket tapasztal ( lát, hall, tapint, szagol, ízlel) melyeket felfog, tárol, tudatosít, értelmezi, majd összekapcsolja Ez a képesség segíti hogy önmagát és a környezetét is strukturálja, vagyis jól értelmezzen, jól reagáljon bizonyos helyzetekben, be tudjon illeszkedni, eltervezett dolgait meg tudja valósítani. A terápia során ehhez biztosítunk lehetőségeket.

Motoros: Mozgásos feladatokat tartalmaz, aktív és passzív feladatok váltakozásával. A ritmikusan ismétlődő mozgás strukturálja az idegrendszert. A mozgás során az aktív testrészek aktivizálják az agykéreg anyagcsere folyamatait és biztosítják azon agyterületek ingerelhetőségét, melyek a mozgás ellenőrzésében, vezérlésében részt vesznek, emellett stimulálják a pszichikai folyamataikat is pl. neurotranszmitterek termelődése mozgás hatására.

Tréning: edzéselméleti, anatómiai, élettani, fejlődéslélektani ismeretekre épül, szabályrendszerek alapján szerkesztett tréningeket tervezünk. Törekszünk a meleg határozott vezetésre. A TSMT torna gyakorlataival előzetes vizsgálat után, a gyermek központi idegrendszerére hatunk. Gyakorlatainkat neurológiai alapokra helyezzük, és megfelelő mennyiségű és minőségű előre meghatározott szenzomotoros ingerekkel segítjük azon területek fejlődését, ahol bizonyos eltéréseket tapasztaltunk. Lehetőséget biztosítunk a gyermekek számára, hogy az esetlegesen kimaradt mozgásfejlődési szakaszokat újra éljék, a nehézséget jelentő mozgásformákat begyakorolják, s ezáltal
az akadályok elháruljanak a fejlődés útjából. A rendszeres, tréning-szerű torna következtében az idegpályák, a neuronok és a neuronhálózatok közötti kapcsolatokat megerősítjük, s ezzel biztosítjuk, hogy a későbbiekben a bonyolultabb agykérgi tevékenységek (pl. írás, olvasás, számolás) elsajátítása, és az iskolai beválás sikeres legyen.